MENÜ

Z E N I T A  
Környezetvédelem     

  Budapest Beacon  + https://www.facebook.com/BudapestBeacon

  author/bzoldi 

 Bezárásra kényszerül a Kék Pont, miközben támad a HIV 
 Interjú Sárosi Péterrel, a TASZ drogpolitikai programvezetőjével 
 A Fidesznek bocsánatot kell kérnie a Magyar Helsinki bizottságtól  
 
Több, mint tízezren tüntetnek a budapesti Opera előtt este hatkor jan. 02, 2015.
Tüntetők a parlamentnél: “Lopnak, csalnak, hazudnak” táblával 
Nyolcan fognak felszólalni a január másodikára meghirdetett tüntetésen,  amelyet az operaházi demonstráció harmadik évfordulójára szervezett a MostMi csoport. A demonstráció délután 6 órakor kezdődik, célja a jogállami normák visszaállítása.
A KEHI feljelentést tesz az Ökotárs ellen hűtlen kezelés és csalás miatt okt. 23, 2014.
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) befejezte vizsgálatát a Norvég Civil Alap magyarországi felhasználásával kapcsolatban.
A Fidesz az internetadó bevezetését javasolja okt. 22, 2014.
A kormánypárt által elkészített törvényjavaslat szerint minden egyes megkezdett gigabájt letöltése az internetszolgáltatóknak 150 forintjába fog kerülni. A 2015 januárjától bevezetni tervezett adó szinte elviselhetetlen terhet ró az internetszolgáltatókra, és azt minden egyes felhasználóra továbbhárítják majd. 
Abszurd a kormány vizsgálata a svájci alappal szemben szept. 13, 2014.
A feketelistás civil szervezetek szerint a a Svájci-Magyar Civil Alap ellen indított KEHI-vizsgálat nem is igazi vizsgálat, csak szívatás: a pályázatok kiválasztásában és az ellenőrzésében is részt vett a kormányzat. A civil szervezetek mindennapi működését nehezítik azzal, hogy olyan dokumentumokat kérnek tőlük, amelyek egyébként is a rendelkezésükre állnak.
A Kék Pont a HIV ismételt feltűnésekor kénytelen befejezni a legnagyobb budapesti tűcsere programot szept. 03, 2014.
A Kék Pont fertőzés-megelőzéssel foglalkozó szervezet forráshiány miatt befejezi Budapest VIII. kerületében a józsefvárosi tűcsere programját, épp néhány hónappal azután, hogy a problémás városrészben közel egy évtizede elsőször ismét megjelent a HIV vírus.  
Az MNB 200 milliárd forintot költ Matolcsy „unortodox” gazdasági elméleteinek oktatására aug. 30, 2014
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) saját alapítványai közül ötöt támogat 200 milliárd forinttal, hogy fejlesszék a bank elnöke, Matolcsy György által „unortodox” módszereknek és gondolatoknak nevezett tanok oktatását. Az összeg 30 százalékkal nagyobb, mint amennyit évente a teljes magyar felsőoktatásra költenek.
A védelmi minisztérium kiadja Szentmihályi Szabó költeményeit aug. 26, 2014.
A rasszista feltételezések miatt Szentmihályi Szabó Péter végül nem lehetett Magyarország római nagykövete, de legújabb verseskötetét a védelmi minisztérium kiadója publikálni fogja. Hende Csaba honvédelmi miniszter fogja méltatni a Megmondtam előre című kötetet a Honvéd Kultúrközpontban csütörtökön.
Takarékszövetkezet vesztette el az első devizahiteles pert az állammal szemben aug. 26, 2014.
A sokat vitatott devizahiteles adósmentő törvény júliusi elfogadása óta az első perben pénteken a bíróság úgy határozott, hogy a hitelszerződések egyoldalú módosítása törvénytelen. Az ügyet egy kis takarékszövetkezet, a Kéthely és Vidéke vitte bíróság elé, és ez volt az első, a számos várható devizahiteles ügy sorában. 
Magyar szociológusok korrupciós tanulmányát szavazták meg a világ legjobbjának aug. 22, 2014.
Van egy régi magyar mondás, miszerint, „ha nem tudod, hogy ki fogja megnyerni a pályázatot, akkor nem te fogod megnyerni”. 
A jegybank megvette a második belvárosi irodaházat is, ezúttal saját alapítványa részére aug. 22, 2014.
Amellett, hogy vett egy tisza-parti négycsillagos kastélyszállót és egy belvárosi luxus-irodaházat Pest szívében, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) nemrég egy négyemeletes V. kerületi irodaházat is vett a beszámolók szerint 450 millió forintért.   

  A kormány tagadja, hogy visszamenőleges hatállyal vetnének ki adókat a közpénzből megvalósított...
  "Lex Mocsai" - veszélyben az egyetemek autonómiája
  Megszületett a devizahiteles törvény: a pénz a választások előtt jön
  Valami bűzlik Rogán Antal kerületében
  Hiller: a kancellária rendszer működésképtelenné teheti az egyetemeket
  Norvég Piknik – A célkeresztben lévő civil szervezetek nyílt hetet tartanak
  A PKN elnöke szerint Hernádi Zsolt Mol-vezér elleni eljárás előre le volt zsírozva
  Zöldi Blanka és Dan Nolan csatlakozott a Budapest Beacon csapatához 
  Túl jól teljesít a magyar gazdaság, ezért kell 110 milliárdos megszorítás

 

 

Asztali nézet